Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9.Véreskü

2014.01.03



- Sasuke… - A lány elhaló hangját elfújta a szél, mintha sose lett volna.

Naruto ugrott egyet a név hallatán, és a lány mellé állva a háta mögött álló alak felé fordult. Meg sem tudott szólalni, annyira meglepte a látvány. Sasuke alig öt méterre állt tőle, sötétbarna csuklyás köpenybe burkolózva, és alóla kilátszott szokásos lila nadrágja és fehér, nyitott inge, ami tökéletes rálátást biztosított izmos hasfalára.

A szőkét zavarta valami a fiúban, de hirtelen nem tudta, mi is az. Aztán tekintete Sasuke háta mögé vándorolt és felszisszent. Orochimaru állt tőlük körülbelül negyven méterre, és háta mögött emberek ezrei. Tekintetük homályos volt, tartásuk görnyedt, mint egy rakás zombinak, bőrük pedig olyan fehér, mintha évek óta nem láttak volna napfényt. Ismerve a kígyót, ez sem volt lehetetlen.

Sakura azonban nem vette észre sem Orochimarut, sem a seregét. Látása mintha beszűkült volna, egyetlen dolgot látott. A szerelmét, aki elhagyta őt, és most visszajött. Visszajött hozzá! Teljesen elfeledkezett Narutóról, csak állt és folytak a könnyei. A fiú őt nézte mereven, egyetlen pillantást sem pazarolt a mellette álló, feszengő szőkére.

- Sakura.

A lány fejében mintha tintapatron robbant volna, elfedve mindent, ami eddig fontos volt. Nem létezett más csak Sasuke halovány ajkai, ahogy kimondták a nevét. A fiú lágy hangja olyan jó érzés volt, mintha csak simogatnák.

- Érted jöttem, Sakura.

A lány, mint akit megbabonáztak, elindult Sasuke felé, és földöntúli boldogság ragyogott az arcán.

- Sasuke… - sóhajtotta gyengén, remegő lábakkal.

- Gyere, Sakura. Gyere el velem.

Mintha varázsszavakat duruzsolna, a lány egyre csak közeledett felé, és egész testében remegett.
Sasuke kinyújtotta felé a kezét. A mozdulattól Naruto felrezzent döbbenetéből, ami kis híján elborította. Iszonyatos düh vett rajta erőt.

„Azt már nem! Nem veheted el tőlem!”

- Sakura! Gyere vissza, most azonnal! – üvöltött a lány után.

Az Uchiha szeme megrebbent és Narutóra nézett, aki lángoló szemekkel, dühösen meredt rá.

Sakura megtorpant. Már félig visszafordult Naruto felé, de Sasuke a lányra nézve újra megszólalt.

- Szeretlek.

A lány abban a percben elfeledkezett az Uzumakiról, és visszafordult Sasuke felé. Tágra nyílt szemekkel vizslatta az arcát, mintha az igazságot keresné rajta.

„Már nem hiszi el minden szavamat. Pech.”

A fiú ajkai lassan bizonytalan mosolyra húzódtak, arca pedig levetkőzte a büszkeségét és most csak némán kért a szemeivel. Igazi mosoly volt, nem a gúnyos félvigyor! Két volt csapattársa szeme elkerekedett.

- Én is szeretlek, Sasuke – nevetett Sakura halkan, egészen bódultan az örömtől, és megtette az utolsó lépést az Uchiha felé.

A fiú elkapta a derekát és magához szorította.

- Hallod ezt, Naruto? – váltott vissza újra a jellegzetes félmosolyára, és arca megint zárkózottá vált.

„Naruto? Miféle Naruto? Ó… tényleg, Naruto visszajött a faluba. És én milyen boldog voltam, mikor megérkezett.”

Sakura többé már nem érezte az elméjét elhomályosító, különös varázslatot, és félénken Sasukéra tekintett, aki még mindig őt ölelte. Halvány pír kúszott arcára, de aztán ugyanolyan gyorsan el is sápadt, ugyanis megérzett valami hideget a lábfejére tekeredni. Észrevétlenül lepillantott, és kis híján felsikoltott, ugyanis egy undorító dög kúszott fel a vádliján.

Egész teste megmerevedett, mikor halk kuncogást hallott a háta mögül.

„Úristen, ez Orochimaru! Hogy a francba nem vettem észre előbb? Most mit tegyek? Ki kell innen szabadulnom…”
Agya lázasan kereste a helyes megoldást.

- Mindannyian hallottátok, igaz? – kiáltott Sasuke. – A lány az enyém.

Sakura zavartan felnézett, és ekkor megpillantotta a kapuban Nejit, Lee-t, Hinatát, Kibát, Inót, Kakashi-, Kurenai- és Asuma-senseit, és mellettük még sok ninját, akit nem ismert.

- Felesleges olyasmivel kérkedned, amit nem tiszta módszerekkel szereztél meg, Uchiha – köpte felé undorodva a szavakat Neji.

- A módszer nem számít. Sakura az enyém, tehát megkaptam, amit akartam. Már csak Orochimaru karja áll köztem és a bátyám között.

- Ereszd el! – üvöltött fel Naruto, és testét hirtelen körülfolyta Kyuubi chakrája.

- Szóval ezért? Ezért kellek neked, Sasuke? – suttogta Sakura csalódottan és felnézett a fiúra, aki csak némán nézett rá. – Válaszolj!

- Nem tudom, mire számítottál – felelte az ridegen, és elszakította Sakura csalódott tekintetétől az övét.

A lány szemébe könnyek gyűltek, ezúttal nem örömében.

- Hogy merészelsz? – szisszent fel Neji, és aggódva Sakurára kapta a tekintetét.

- Te szemét! – ordított Naruto és feléjük rohant.

- Naruto, állj meg! – A lány oda sem nézve parancsolt rá a szőkére, aki az összegyűltek legnagyobb meglepetésére azonnal megállt.

- Sa… Sakura – nyögte a fiú meglepetten, majd lábairól a lányra nézett. – Kérlek, ne tedd ezt velem!

- Semmi baj, Naruto – mosolygott rá a lány. – Minden úgy alakul, ahogy az a legjobb.

„Talán beleőrült?”- méregette gyanakodva Shikamaru, aki időközben szintén befutott egy kisebb erősítéssel.

Sakura egyik kezét Sasuke vállára fektette.

- Sasuke… - suttogta halkan a fiúnak, aki újra ránézett.
A következő pillanatban chakrával körbevett öklével akkorát húzott be az Uchihának, hogy az tíz métert repült, és utána még hosszan felszántotta a földet. Sakura azonnal megérezte a kígyó szorítását a mellkasán, és ahogy a hüllő szorosabbra fonta ölelését, összerántotta a lány lábait, így az tehetetlenül elterült a porban.

Sasuke feltápászkodott a földről, és Sakurát gyilkos tekintettel méregetve, letörölte szája széléről a vérét. Visszasétált mellé, és a lány mellén megmarkolta a kígyó testét, hogy annál fogva rántsa fel.

- Ezért még megfizetsz, Sakura Haruno – sziszegte az arcába.

- És mi az, amit adnom kéne érte, Uchiha? Mi az, amit még nem kaptál meg tőlem? – kérdezte dühösen Sakura.

Mindenkit utált abban a pillanatban. Ha haragja és csalódottsága elpusztíthatott volna bárkit, már nem élt volna körülötte senki sem. Halvány reményeibe és büszkeségébe taposott bele az Uchiha, és mégis azt utálta a legjobban, hogy reménye még mindig pislákolt benne valahol.

- Majd meglátjuk. – Sasuke visszalökte a porba a lány testét, és a konohaiak felé fordult. – Most elviszem, és ha nem csinál ilyeneket, egy darabban vissza fogjátok kapni, amint meggyógyította Orochimaru karját.

A kapuban álló tömeg szétnyílt, és megjelent Tsunade, akit Jiraya támogatott. Láthatóan mindketten részegek voltak.

- Orochimaru valóban azt hiszi, hogy a tanítványom olyan gyenge jellem volna, hogy segít neki, és ezzel elárulja a faluját? – horkant fel az Ötödik, és belekapaszkodott a mellette álló férfi vállába. – Hallod ezt, Jiraya?

- Igen, de nem hiszem, hogy ilyen ostoba lenne – morgott a férfi, és összehúzott szemeivel felmérte a helyzetet.

Gúnyos kacajt hordott feléjük a szél. Orochimaru minden kétséget kizáróan jól mulatott rajtuk.

- Gakushi, hozd ide a lányt. – A férfi bólintott és elindult, hogy teljesítse a parancsot, míg a kígyó hátrafordult és odaintett pár emberének, akik kissé távolabb álltak a többitől. – Hozzátok el a tekercset.

- Igenis, Orochimaru-sama – azzal elindultak Gakushi nyomában.

Nem mehettek azonban túl messzire, mert Shikamaru szinte a semmiből előtűnve eléjük vágott és csapdába estek. Meg sem bírtak moccanni, mert a férfi elkapta az árnyékukat.

- Nem mentek ti sehova – morogta idegesen.

„Mi a francot keres itt Orochimaru meg az Uchiha? Mihez kezdünk ezekkel, ha felbukkan az Akatsuki?”

Valószínűleg Tsunade is ezen törhette a fejét, mert hirtelen megszólalt.

- Védekezésre felkészülni! – adta ki a parancsot, mire mozgolódás támadt.

A Hokage tekintete mereven Sakurára szegeződött, mintha csak bátorítani próbálná, hogy tegyen valamit.

A lány bólintott, és jobb csuklóját kicsavarva eltartotta a testétől kézfejét, hogy körbevehesse azt tömény chakrával, majd pengeként használva, kettévágta magán a kígyót, és felállt.

Tétován nézett a neki háttal álló Sasukéra. Nem akarta bántani a fiút, még ha ő meg is támadta.

„Mégis mit kéne tennem? Az lenne a helyes, ha megtámadnám és elfognám őt. De mégis, hogy lehetne helyénvaló bántani azt, akit szeretek?”

Mozdulatlanul állt, és magában tépelődött. Csak pár másodpercig tartott az egész, de Orochimaru hamar megunta, és egyetlen fejmozdulatával ráuszította embereit Konohára.

Sakura meghallotta a dübörgő léptek zaját, és ijedten nézett hátra. Legrosszabb rémálmaiban sem tárult elé ilyen kegyetlenül szívszorító látvány. Lelki szemei előtt sorban elvonultak a barátok, a Hokage, a szülei, Kakashi-sensei, a nővérek a kórházban, a sarki zöldségesből az öreg néni, aki mindig olyan kedves volt vele, a gyerekek a játszótérről, a sérültek…

„Nem hagyhatom, hogy megtámadják és bántsák őket!”

Döntött. Ökle megreccsent, mikor összetalálkozott Sasuke tarkójával, aki későn vette észre, hogy kiszabadult, így a fiú ismételten a levegőben találta magát. Sakura nem sokat tétovázott, amint meglátta, hogy Naruto elkapja Sasukét, megpördült és kézjeleket formált.

Az eddigieknél háromszor nagyobb chakragömb öltött formát Konoha körül. A lány tudta, hogy látványnak döbbenetes, de azt is, hogy valójában semmit sem ér. Csak díszként áll Konoha és Orochimaru között, jelezve, hogy meg fogja védeni a falut. Miatta nem kerülhet bajba az otthona!

Viszont a pajzs létrehozása megszüntette Shikamaru jutsuját, így a maroknyi ninja, Fuumával az élen kiszabadult. Tsunade villámgyorsan reagált, és tenyerét a gömb belsejére fektetve chakrát áramoltatott bele, így megerősítve azt. Meg kell védenie a falut akkor is, ha Sakura ostoba döntést hoz. Érzései és esze kétfelé rángatták, de tudta, Hokageként neki a faluja az első.
A sereg megtorpant és tanácstalanul, egy emberként tekintettek vissza Orochimarura.

- Mulatságos, micsoda elszánt shinobit faragtál a kislányból, Tsunade! – A kígyó nem zavartatta magát, és lassú léptekkel közelebb férkőzött Sakurához, akinek a háta mögött ott állt az impozáns chakrapajzs.

Sakura hátáról szinte patakzott az izzadság. Félt. Próbálta nem mutatni, de Orochimaru látványa felidézte benne régi gyermekkori félelmét, és hiába próbálta félresöpörni azt, nem ment.

Sasuke enyhe meglepettséggel vette tudomásul, hogy fáj a feje a lány ütésétől, és nem igazán érzi jól magát. Felnézett az eget takaró világoskék chakragömbre. Tudta, hogy nem ér semmit mestere ellen, de azt is, hogy az a vén szenilis előszeretettel hagyja meg Konohát, egy későbbi, nagyobb mészárlás reményében. Sőt, igazából nem is azért jöttek, hogy elpusztítsák, de ezt más nem tudta csak ők ketten – talán még Gakushi –, és ezt felhasználva úgy fogja feltüntetni magát, mint valami kegyes király.

„Sakurát majd becserkészi ő vagy Fuuma, de mi az a másik dolog, amiről még beszéltünk? Valami még kell innen, valami fontos…” – Lázasan próbálta emlékezetébe idézni az indulás előtti beszélgetés részleteit, de mivel nem nagyon figyelt, ezért ez nem volt könnyű feladat.

Végül mégis beugrott. Persze! A tekercs a titkos irattárból! Ő volt az egyetlen, aki jelenleg alkalmas volt a feladatra. A pajzs alatt volt, már csak azt kell majd kitalálni, hogy jusson ki onnan.

„Útközben ráérek.”

Ellökte magától Narutót, és rohanni kezdett a Hokage irodája felé.

- Kapjátok el a kölyköt! – kiáltott Jiraya.

Tsunade oda sem figyelt. Mereven bámulta tanítványát.

„Kérlek, Sakura, ne csinálj semmi ostobaságot!” – fohászkodott magában némán, és szíve elszorult, ha volt csapattársa és a Sakura közötti csökkenő távolságra gondolt.

- Mi a neved, kislány? – kérdezte Orochimaru nyájasan mosolyogva a lánytól.

- Sakura – vetette oda neki megvetően és olyan elszántan bámulta a férfit, mintha a szemével készülne feldarabolni őt.

- Nos, Sakura, lenne egy ajánlatom a számodra.

A lányt hányinger fogta el, mikor Orochimaru kiejtette a nevét. Hihetetlen düh és megvetés öntötte el a lelkét.

„Ez a gusztustalan féreg vette el tőlem Sasukét.”

Agyát elborította a méreg, de egyelőre udvarias társalgási hangnemben kívánta elküldeni a kígyót melegebb éghajlatra.

- Nem érdekelnek a mocskos ajánlataid, Orochimaru. Menj vissza a pokolba, ahonnan jöttél.

Ekkor egy magas férfi lépett Sakura mellé, és olyan erővel vágta pofon, hogy a lány a földre zuhant.

- Mutass egy kis tiszteletet, kicsikém – vigyorgott rá és felrántotta a földről.

- Sakura! – üvöltött elkeseredetten Naruto. Meg sem bírt mozdulni, pedig a lány rábízta Sasukét, és utána kellett volna mennie. Azt is tudta, hogy nem tehet semmit, de akkor sem volt képes otthagyni Sakurát.

Neji tehetetlenségében a haját tépte. Az a chakrapajzs nem csak őket védte, hanem egyúttal az ellenséget is. Mintha csapdába estek volna.

- Gakushi, egy csöppet finomabban, ha megkérhetlek. Nem bánhatsz így egy hölggyel. – Fuuma bólintott, mire Orochimaru visszafordult a lány felé. – Sakura, amint már mondtam, volna egy ajánlatom. Nem is akármilyen.

- Szarok rá – morogta Sakura, és a férfi lába elé köpte a szájában összegyűlt vért. Egy torkához szegezett kunai volt a jutalma.

- Még egy ilyen, és örökre elhallgattatlak – sziszegte a fülébe Gakushi.

- Gyere velem, és nem pusztítom el Konohát – egyelőre.

A lány gyanakodva nézett Orochimarura, aki nyugodtan
várta a válaszát.

- Azért jöttél, hogy elpusztítsd az otthonom?

- Többek között – bólintott a férfi.

- Miért én?

- Tsunade nagy falat lenne a számomra ebben az állapotban. A tanítványa vagy. Ismered az Életvirág jutsut, nem igaz?

Sakura hallgatott, és Orochimarut vizsgálta. Túl őszintének tűnt, és ez gyanút keltett benne.

- Szólj a kutyádnak, hogy engedjen el. Meg tudok állni a lábamon.

A kutya szóra Gakushi annyira a torkára szorította a kunait, hogy érezte, ahogy bőre szétnyílik, és apró vérpatak indul meg a nyakán. Orochimaru biccentett, mire a férfi ellökte magától, és Sakura a kígyó előtt térdelve ért földet a porban. Nem siette el a talpra állást. Idő kellett, hogy átgondolja az egész helyzetét.

„A nyakamon a seb apró, viszont nincs elég chakrám meggyógyítani magam. Azzal a hülye pajzzsal túl sokat használtam el. Ha harcra kerül a sor, nemhogy a falut, még magamat sem volnék képes megvédeni. Itt vannak persze a többiek is, de Orochimaru a karjai nélkül egymagában is elég erős. Arról nem is beszélve, hogy erőfölényben van. Túl nagy az emberei száma. Nem valami mesés a helyzet. Sasuke Konohában van, Naruto vigyáz rá. Bár biztos, hogy Orochimaru vissza akarja majd szerezni, és ő sem fogja hagyni magát örök ideig Konohában tartani, de egyelőre nem fogják elengedni a faluból. Biztonságban van, már csak magammal kell, foglalkozzam. És én gyenge vagyok…”

- Véresküt akarok. – Feltápászkodott, és Orochimaru vékony pupilláiba nézett.

Haragos üvöltés hallatszott a hátuk mögül.
- Ezt nem teheted!

- Megőrültél? Told vissza a képedet ide!

- Sakura! Kérlek, ne!

- Felejtsd el, ezt nem fogod megtenni!

Sakura szorosan lehunyta a szemét. Tudta, hogy így fogják fogadni. Smaragdjaiba könnyek szöktek, de gyorsan kipislogta őket, és újra Orochimaru szemébe nézett.

A kígyó bólintott.

- Nem egy életbiztosítás a véremmel keverni a tiédet, de ha ezt akarod.

- Ezt – bólintott Sakura.

Pontosan tudta, hogy milyen állapotba fog kerülni a férfi mérgező anyagokkal és érzéktompító gyógyszerekkel teli vérétől, de ez biztosan megakadályozza majd Orochimarut abban, hogy most megtámadja Konohát. Egyelőre nem tehetett jobbat, de úgy gondolta, ideiglenes megoldásnak megteszi. Majd később kigondol valami jobbat.

- Kabuto.

Az ezüstös hajú orvos ninja abban a pillanatban ott termett.
Sakura meglepődött. Nem is látta, hogy az áruló is itt van.

- Vágd meg a tenyerem.

- Mester, nem lehet, a vérkeringése nem stabil, ha…

- Akkor az ujjam.

Kabuto ezzel már nem mert vitatkozni. Elővett egy kunait és felemelte Orochimaru jobb kezét, hogy mutató- és középső ujján vágást ejtsen.

Sakura közelebb lépett hozzájuk, miközben rózsaszín tincseit elhúzta a sebéről, majd elfordította a fejét, ezzel felkínálva a nyakát. Kabuto sietve a lány nyakához nyomta Orochimaru élettelen ujjait. Sakura megborzongott, és szorosan lehunyta a szemét. Megint liftezett a gyomra.

- Megesküszöm rá, hogy a következő egy hónapon belül nem támadom meg Konohagakurét. – A férfi hangja ünnepélyesen és mohón csengett.

Kétségkívül alig várta, hogy mehessenek már, és újra használhassa a kezeit.

- Esküszöm, hogy ellenállás nélkül veled tartok, akármerre mész. Három napig – suttogta szégyenkezve.

„Sajnálom srácok.”

Orochimaru elégedetten bólintott. Annyi elég lesz, hogy eljussanak a búvóhelyéig, és aztán ráveszi a lányt, hogy meggyógyítsa.

- Sakura! – Naruto és Neji egyszerre üvöltöttek fel. Annyi fájdalom volt a hangjukban, annyi düh, csalódottság és kétségbeesés, hogy Sakura szinte összeroppant az érzések súlya alatt. A lány jutsuja hirtelen megszűnt. Tsunade szinte érezte, hogy a chakráját akaraterővel tuszkolják vissza belé.

Sasuke, mintha csak erre várt volna, ott termett mellettük.

- Itt a tekercsed – morogta barátságtalanul, és Gakushihoz vágta azt, miközben Sakuráékat nézegette. – Mikor megyünk?

- Még egy perc. A lányt te hozod, Fuuma túl dühös rá.

- Hozom? Mi a fenéért kéne hoznom? Van két lába.

De a választ hamarosan megkapta. Sakura érezte a vérébe áramló gyógyszereket, és fél perc alatt elkábult tőlük.
Megszédült és hátraesett. Sasuke utánanyúlt és elkapta.

- Menjünk. – Kabuto eltüntette Orochimaru sebét.

- Intézzétek el őket – biccentett a kígyó a falu felé, majd mikor a serege lelkesen bömbölve célba vette Konohát, elindultak.

- Máris megszeged a szavad? – vigyorgott Gakushi.

- Az ígéret úgy szólt, hogy én nem támadom meg a falut. Mellesleg ezek semmire nem jók, csupán visszatartják őket pár óráig, így egérutat nyerhetünk. – Orochimaru tekintete nem sok jót ígért Fuumának.

Sasuke semmit sem hallott a beszélgetésből. Egyenes háttal, gépiesen menetelt hármuk mögött, miközben tekintete Sakurát pásztázta. Rég látta a lányt, és el kellett ismernie, hogy nőiesebb lett. Persze még mindig egy naiv kislány, aki bedőlt a trükkjének. Elgondolkodtatta, hogy még most is milyen hatással van a lányra, pedig már évek óta elhagyta a falut, és számtalanszor sértő dolgokat vágott a fejéhez. Határozottan bosszantotta Sakura ragaszkodása. Mintha vissza akarná tartani még most is, annyi idő elteltével. Ahogy nézte a lányt ráébredt, hogy meg kell szakítania egy újabb köteléket. Egy olyat, amiről eddig még maga sem tudott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.